Galériák

„Autizmus szavakon túl”

(Az eseményen készült képek ITT érhetők el.)

Április 2-ika az Autizmus Világnapja. A Támogató Szolgálatnál úgy gondoltuk, egy autista gyerekekről készült fotókiállítással szeretnénk kapcsolódni az alkalomhoz. Köszönettel tartozunk a PSZIESZTA (Pécsi Pszichológus Napok) stábjának, akik a megkeresésünkre nyitottan segítettek a szervezésben.

A fotográfus, Perecz Viktor Gergő, képzett „árnyékpedagógus”, jelenleg kutyakiképzőként dolgozik Bonyhádon. 1988-ban született Pécsett. Ötletgazdája, alapítója és éveken keresztül a titkára volt az Eurokavilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítványnak. A budapesti GAPS Alapítványnál ismerkedett meg az „árnyékpedagógiával”, ami által autista gyerekek segítőjévé válhatott. Ebben az időszakban vált gyakorló fotóssá is. Az élet úgy hozta, hogy az „árnyékpedagógia” tartalmas, örömteli éveit, egy stroke következményeként el kellett engedje. Leó kutyája, ajándékként érkezett az életébe, amikor a leginkább szüksége volt egy társra, barátra. Ez a szoros kapocs egyenes útként vezette őket a bonyhádi kutyaiskola, a Leo Tanoda megnyitáshoz.

Viktor képei a lassú, kitartó felépülés útjának egyik fontos állomását fémjelzik. Amikor újra tanult beszélni, úgy fogalmazott, hogy azt tapasztalja meg, milyen lehet a csend, a némaság börtönében létezni. A fotókat nem lehet feketén-fehéren szemlélni, az érzelmek átragyognak a megörökített pillanatokon, döbbenetes érzelmi hullámvasútként ragadva magukkal.

A kiállítást Lábadi Beatrix, egyetemi docens, a PTE BTK tudományos és pályázati dékán-helyettese nyitotta meg. Az ezt követő kerekasztal beszélgetésen elsősorban az inkluzív pedagógiáról, az elfogadásról folyt az eszmecsere, arról, hogy miként boldogulhat egy autista a jelenlegi oktatási rendszerben. Akik részt vettek benne: Dr. Hajdu-Tóth Kata Viktória, Neuroaffirmatív mentor, H.A.P.P.Y-coach, a Neurodiverz Műhely munkatársa, Boda Fanni, pszichológia szakos hallgató, Dudás Attiláné Dr. Korinek Beáta Zsófia, jogász, egyetemi oktató, édesanya, Zoboki-Gergely Nikolett, a Támogató Szolgálat munkatársa, mentálhigiénés szakember, Dr. Márk László, docens, Olessák András, a Támogató Szolgálat szociális asszisztense és Perecz Viktor.

Izgalmas, elgondolkodtató gondolatok hangzottak el. Ami bennem egyszerű, mégis tanulságos igazságként most is visszhangzik: „Aki ismer egy autistát, csak egyet ismer”. Úgy gondolom bármilyen fogyatékosságra igaz ez, és nagyszerűen megfogalmazza mi is az inkluzív oktatás veleje. Érdemes elgondolkoznunk azon, miben tér el az integrációtól, melyiknek van létalapja, ha valóban segíteni szándékozunk.

- Olessák András - 

You shall not pass!