Galériák

Újra! - EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

Január 11-13. között került megrendezésre a 24. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, aminek ismételten a Hungexpo adott tágas, ám döbbenetesen nyüzsgő teret.
Életemben először vettem részt a rendezvényen, így őszintén meglepett a forgatag sokszínűsége. A PTE Támogató Szolgálatának standjánál az elmúlt évek legaktívabb három napját tapasztalhattuk meg. Jó ez vagy inkább aggasztó, nem tudnám megmondani, hisz a tanulási részképesség zavarral bíró diákok számának növekedése, az ezzel kapcsolatos bizonytalanság végzős gimnazistaként, mindenképpen elgondolkodtató. Mindazonáltal az érdeklődők számának gyarapodása nyitottságot feltételez, a tanulási nehézségeket inkább megoldandó feladatként, mintsem stigmaként élik meg az érintettek.
Jó volt megtapasztalni azt is, hogy a fiatalok kíváncsian fordultak az érzékenyítő eszközök kipróbálása felé, amik közül a legnépszerűbbnek az öregítő szimulátor és a kerekesszék használata bizonyult. A PTE ruganyos léptű tigrisét is sikerült kerekezésre bírnunk, igaz, a mancsa használata helyett inkább a tologatást választotta.
Napközben mindenki feszített tempót diktált, csakúgy az Állatorvostudományi Egyetem pónijainál, mint a Ludovika Akadémia látványos helikopterénél. A PTE Brass Band slágerezős talapalávalót kerekített a Cheerleadereknek, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fiataljai készségesen bilincsbe vertek, még az Óbudai Egyetem robotkutyája is szalutált. Azt hiszem, minden látogató megtalálhatta a számítását.
A késő délutáni zárás közeledtével egészen más arcát mutatta a kiállítás: az addig elfoglalt hallgatók vidám korzózásba fogtak, stresszlabdák röpködtek.
Összességében pörgős, fesztiválokra hajazó hangulat adta az alapot a továbbtanulást fontolgatók választásnak megkönnyítéséhez.
Legalább ilyet jövőre is!
- Olessák András -
You shall not pass!