(A galéria megtekintéséhez kattints ide.)
(Az Univ TV riportját itt tekintheted meg.)
Amikor belépünk a PTE Ifjúság úti épületébe, majd a földszinti folyosón jobbra vesszük az irányt, sejtelmesen világító ablakokat követően elhaladunk egy szürke vasajtó mellett, tovább a lift és az emeletre vezető lépcsősor irányába, sőt, szinte biztosan feltűnik útközben a ruhatár is. Később valaki megkérdezi, merre van a Támogató Szolgálat irodája, amire jó esetben elgondolkozunk egy cseppet, bár esélyes, hogy azt sem tudjuk, miről beszél.
Azonban, akár hiszik, akár nem, van ilyen az egyetem épületében. Pontosan a jelentéktelennek tűnő vasajtó mögött, amelynek rejtekén több iroda és egy szociális helyiség is helyet talált magának, ahol a tanulási nehézségekkel bíró hallgatók lelhetnek hathatós segítségre.
Innen indult a falfestés ötlete: felhívni a figyelmet magunkra. Olyasvalamit szerettünk volna alkotni, ami a fogyatékosság jegyében jelzésértékkel bír. Nem tolakodóan, mégis megragadva a figyelmet.
Az alkotás folyamatában a legfontosabb elemként tekintettünk arra, hogy maguk az érintett hallgatók is részt vegyenek/vehessenek benne. Többük ötlete nyomán vált kulcsszóvá a sokszínűség és az egység. Ezt tartva szem előtt hoztuk létre a földgömb és a puzzledarabkákként beleillő, a különböző fogyatékosságokat megjelenítő szimbólumok egymásra találását. Az már csak hab a tortán, hogy a sziluettként megjelenő alakok legtöbbjéhez egy-egy hallgató állt modellt.
A festés sokakat vonzott be: látássérült, mozgáskorlátozott vagy éppen tanulási problémákkal élő egyetemistákon kívül olyanokat is, akiket más szakokról a lelkesedésük hajtott felénk. Mindenki kibontakozott, megtalálva a hozzá legközelebb álló részt.
December 4-én, hétfőn került sor a szűk körű átadóra, amin a Kispál és a Borz „Ágy, asztal, TV” című dalát, némileg aktualizált változatban énekeltük el. Úgy gondolom, a folyamat íve, az egymásra hangolódás adta meg a kész mű valódi értékét, ami már önálló életet él.
Egy probléma van csupán... Elmélázva előtte most azon aggódom, nehogy elvonja a folyosón igyekvők figyelmét arról a bizonyos szürke vasajtóról.
- Olessák András -