(A képgalériáért kattints ide.)
Őszintén bevallom, valahogy mindig ódzkodtam a kalandparkoktól, és erre különösebb indokom sem volt. Így bizonyos szintű berzenkedéssel vettem tudomásul, hogy a Támogató Szolgálatnak lehetősége van ellátogatni a Mecsextrém kalandparkba néhány látássérült hallgatóval és egy mozgáskorlátozott kollégánkkal. Az időjárásra panaszunk nem lehetett, az égiek nekünk kedveztek, és az általános vidámság jegyében kelt útra a csapat. Kora délelőtt érkeztünk és egészen zárásig maradtunk. A kezdeti bizonytalanságok dacára olyan bevállalósan álltak hozzá a hallgatók, hogy mindössze két helyszínt térképeztünk fel, a kötél- és lecsúszópályák teljesen kimaradtak. (Ez alkalommal.)
Rögtön az elején elismeréssel kell említést tennem a kalandpark honlapjáról (http://www.mecsextrem.hu), ami teljes körű információkkal szolgál a játékokról és a különböző programokról. (Talán a Tepsifüles étteremről lehetne több információt találni. Megérdemelné.) Beszámolómba több részt csatoltam abból a beszélgetésből, amit a létesítmény 8 éve aktív dolgozójával, Spannenberger Richárddal (Ricsi) folytattam.
Csapatunk kiindulási pontja a főbejárat volt, - teljesen értelemszerűen -, ahol nagyon kedvesen fogadtak minket. Megkaptuk a kötelező karszalagokat, és az udvarra mentünk, ami korábban játszótérként üzemelt. Itt található többek között az X Jump ugráló, a Rodeó bika, a 3D karika, a Gokartpálya és a Hófánk csúszda, a teljesség igénye nélkül említve csupán azokat, amik rabul ejtettek minket.
Minden játéknál minimum egy segítő van (a játéktől függően), akik üzemeltetési képesítéssel rendelkező fiatalok. A csapatunk minden tagja kiemelte, hogy egytől-egyig hozzáértő, kedves, nyitott lányokkal és srácokkal találkoztunk, akik a tőlük telhető legtöbbet megtették a hallgatóink segítése érdekében. Ricsit idézve:
„Nyilván egy bobon nem mehet le együtt két látássérült. Csak úgy oldható meg, hogyha valaki leviszi őt. Persze, vannak olyan játékok, amiket egyedül is kipróbálhat. Emlékszem, X éve voltatok már itt. Nekem akkor a helyzet kicsit új volt, nem voltunk erre felkészülve, de onnan meg már volt több ilyen eset is. Már tudom, hogy az X Jump-nál azt el lehet szépen játszani, hogy legyen egy lendület, ne csak úgy lógjon egy mozgássérült, hanem tényleg az olyan legyen, mintha ő tényleg lendületből ugrálna.”
Olyan volt. Mindenki mérhetetlenül élvezte, igaz, a hallottak alapján mások is.
„Volt egy 84 éves bányász bácsi. A fél szemére meg is volt vakulva, két szót nem beszélt, de alig tudtam leszedni az ugrálóból, úgy nyomta az öreg, hogy azt élmény volt nézni. Soha nem látott ilyet, azt se tudta, mi az a trambulin... Ő hihetetlenül élvezte a dolgokat. Nyilván az, hogyha mondjuk egy kisegítő iskolából jönnek, ők talán még jobban élvezik ezt a dolgot... Nekem a kedvencem az urizálós apuka, aki odajön a fiával, nyomkodja a telefont és akkor elkezdem nyomni a műsoromat. A végén a fatert is bekötöm, és ugrál, majd a végén kezet fog, hogy kösz, amúgy csak nyomkodtam volna a telefont. Ki lehetett őt is zökkenteni."
Aláírom. Bogi, az egyik látássérült hallgatónk, elég sokszor ecsetelte, mi is az, amitől tart vagy fél. Nos, minden ilyen játékot kipróbált, sőt, az erdei bobból szinte ki sem lehetett varázsolni.
A 3D karika is megtette a magáét, pedig az egy kisebb űrhajós kiképzéssel ért fel. Ott, egy nagyon kedves, fiatal lány segített, aki még egy szösszenetnyi metálzenével is megdobta a hangulatot, ahogy azt Attila kívánta. Máté gyakorlatilag összeforrt a székkel, úgy kellett meggyőzni, hogy azért van egy időkorlát. Számomra érdekes volt, amit mondott, miszerint az, hogy nem lát, még egy kicsit jobb is, mert nem éli át vizuálisan a pörgést.
„Az adott animátortól nagyon függ, hogy kezeli a helyzetet, mivele mindenre nincsenek kiképezve, de igyekszünk szerintem jól kezelni, hogy mindenki jól érezze magát."
Mivel látássérültekről beszéltünk, érdekelt a vakvezető kutya esetleges jelenléte, hogy ehhez miként viszonyulnak a parkban.
„Alapvetően igaz a kalandparkunk látogatására, hogy házi kiskedvenceket nem lehet minden helyszínre bevinni. Természetesen, vannak kivételek, mint ahogyan egy látássérült esete is. Ilyen alkalommal nem gördítünk semmilyen akadályt a kalandparkba belépés elé.”
A Hófánk pálya van ennek a traktusnak a legtávolabbi részén. Ide igazi kihívás volt a tolókocsit eljuttatni, mert sajnos betonút nincs, csak murva vagy a göröngyös, füves talaj. Mindazonáltal megérte a küzdelmet, mert itt lecsúszni szintén nagy élvezet. Ricsit a hazai kalandparkokról kérdeztem, és az adott területek adottságainak jelentőségéről. (Hisz a Hófánk pályát lezáró kerítésen túl a 66-os utat látni.)
„Voltam 1-2 kalandparkban Magyarországon. Tényleg vannak jók, de mindegyikben más van, ami kicsit olyan nagyobb szám. Vannak például az ún. zipline csúszók, amikor tavon csúszol át, több 100 méteren keresztül. Ott nyilván van egy területi adottság hozzá. Van Hófánk pálya, ami mondjuk ugrat, vagy a másik vízbe megy, de ott eleve volt egy tó. Nekünk van egy 66-os út, azért ez korlátozó tényező...
...Vagy egy bobnál a sebesség. Az, hogy erőben lett kialakítva, abban, szerintem, az elsők között vagyunk. A mienk teljes hossza ezer-ezeregyszázötven méter, amiből hétszáz-hátszázötven méter a lecsúszó pálya, míg a felvonó a maradék.
A Hófánk volt az utolsó nagy akciónk 2019-ben. Ezt követően is voltak kisebb léptékű beruházások, illetve a 2023-as éve jelentős fejlesztése egy 8,5 méteres mászófal. Továbbá már üzemel az idén elkészült, új junior haladó mászó pálya is, 12 akadállyal és 1 lecsúszóval, mely 130 cm testmagasságtól használható.”
Az erdei hangulat valóban lenyűgöző. A rönkút, ami a fenyvesen át vezet az Erdei bobig, mintha az Endor bolygón sétálnánk egy Ewokok építette ösvényen. Sebessége ellenére, - vagy pont ezért? -, a bob volt az, ahol a legtöbbet időztük. Annyiszor használható, amennyit csak bír az ember gyomra. Vigyázat! Adrenalinfüggőknek különösképp marasztaló.
Temérdek élménnyel gazdagodva, feldobottan indultunk hazafelé. A magam részéről sajnáltam, hogy nem jutottunk el az Alpesi kötélparkig és a Tiroli csúszópályáig. Szeptemberben talán.
- Olessák András -