A fotógaléria itt tekinthető meg.
Ide kattintva egy rövid videó látható az eseményről.
A PTE Támogató Szolgálatával öt fogyatékossággal élő hallgató vehetett részt a „Legyen a jégpálya mindenkié!” elnevezésű rendezvényen, amit PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola, a Pécsi Korisok "Déli Régió" és a PTE ÁOK önkéntesei tettek felejthetetlenné a Magyar Parasport Napjának "Lélekmozgató" programja keretében. Vak, illetve mozgásában korlátozott résztvevők, valamint egy részképesség-zavarokkal rendelkező hallgató próbálhatta ki magát legjobb képességei szerint a jégen, ahol lehetőség nyílt a hokisok koordinálta kapura lövésre, a szlalomozásra, vagy éppenséggel a kerekesszékes gurulásra (azaz, inkább suhanásra).
Összességében iszonyú nagy élmény volt mindannyiunk számára. Az Orvosi Karról érkezett segítőink is hasonló élményekről számoltak be, mind a velünk töltött időt, mind önmagában a korcsolyázást illetően. Vakként nehéz volt önmagában a korcsolyában száraz talajon való lépkedést, utána meg a jégen való egyensúlyozást megszokni, arról nem is beszélve, hogy személyenként két-két segítőt kaptunk maguk mellé jobbról és balról is, biztos, ami biztos. Ők nagyon készségesek, felszabadultak és nyitottak voltak, könnyen ment a kommunikáció. Ugyanez elmondható volt a Pécsi Korisokról is, akikhez amint beállítottam, hogy vak vagyok és szeretnék végigmenni a kialakított szlalompályán, azonnal körbe vittek oda-vissza, s miután a kör végén a kérdésükre, hogy „Szeretnél kapura lőni?”, szinte gondolkozás nélkül igent mondtam, már nyomtak is a kezembe egy hokiütőt, adagolták a korongokat, kapura állítottak, és ahogy próbáltam a kapu felé célozva ütni, lökni, amit csak lehetett azzal a koronggal csinálni, mindig üdvrivalgás övezte az eredményt, akár kapufára ment, akár megállt a kapu előtt néhány centivel, ha pedig belőttem, egyenesen megőrültek és éljeneztek, hogy szinte félpályáról sikerült. Ez nagyon felvillanyozó volt számomra, és egyáltalán nem éreztem lekezelőnek vagy erőltetettnek a reakcióikat, bár legbelül azt is csodának tartottam, hogy közel egy óra alatt egyszer sem vágódtam el.
Néha az ötös fogatunk mozgássérült tagja is fel-fel bukkant mellettünk, kerekesszékben száguldozva haladt a pályán irdatlan tempóban.
Pont elégnek éreztem azt az órát, amit a jégen tölthettem. Borzasztó fárasztó volt folyamatosan egyensúlyozni még két segítő mellett is, viszont az időjárás szerencsére a mi oldalunkra állt és sem a szél, sem az eső nem akadályozta a résztvevőket. Ugyanakkor, minden nehézség ellenére felejthetetlen élményben volt részünk.
Az öltözőben akadt, aki odajött hozzánk és lelkesen érdeklődött az élethelyzetünkkel kapcsolatosan. Mi szívesen válaszoltunk, örülve, hogy megfogalmazódtak benne a vaksággal kapcsolatosan ilyen kérdések, annak pedig még inkább, hogy felelhettünk is rájuk.
Örülök, hogy részt vehettem ezen a programon, és köszönöm a Támogató Szolgálat nevében is a Pécsi Korisok, a Pécsi Sportiskola és az Orvosi Kar önkénteseinek a segítséget és a közös élményeket.
Remélem több ehhez hasonló rendezvény is megszervezésre kerül majd a jövőben.
- Kovács Aurél, Szociális Munka Szakos (BA) hallgató -