Galériák

Történet

Nyomtatóbarát változatPDF változat

 Munkatársak | Történet | Sajtó | Partnereink

A Pécsi Tudományegyetem már 1999 óta kiemelten foglalkozik a speciális nevelésű igényű hallgatókkal. Kezdetben Adonyiné dr. Gábori Mária segítette a hallgatókat Fogyatékosügyi Koordinátorként. A mindenkori Fogyatékosügyi Koordinátor munkáját az aktuális felsőoktatási törvény szabályozza. Elsősorban a hallgatók által beadott kérelmek elbírálásában, kedvezmények érvényesítésében, fénymásolásban, nyomtatásban, segített, napi kapcsolatot tartott a fogyatékkal élő hallgatókkal. Munkáját önkéntesek bevonásával végezte. Az évről évre növekvő hallgatói létszám és az ezzel járó többletfeladatok elvégzése önkéntesekkel már nem volt megoldható, ezért Támogató Szolgálat megalakulását kezdeményezte.

2005 nyarán az országban elsőként  Támogató Szolgálat alakult, a fogyatékkal élő hallgatók és oktatók életvitelének megkönnyítésére. A Támogató Szolgálat a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény rendelkezései alapján működik.

Ennek megfelelően kezdetben 4 fős csapat állt a hallgatók rendelkezésére – Szép Sándor a Szolgálat vezetője, Gergely Nikolett és Montag Brigitta személyi segítő, és Pónya Kálmán gépkocsivezető. 

Egy tizennyolc négyzetméteres irodában dolgoztunk a négyfős Támogató Szolgálattal. Az irodát Adonyiné Dr. Gábori Mária, a PTE fogyatékosügyi koordinátora szerezte nekünk, néha ő is ott végezte munkáját. A termet ingyen kaptuk a PTE BTK Neveléstudományi intézetétől. Nagyon sokszor volt olyan helyzet, hogy bejöttek segítségre szoruló hallgatóink, két kollegának pedig ki kellett menni a folyósóra, hogy mindenki elférjen. A mentális, segítő beszélgetések általában a Botanikus kertben, vagy az egyetem más közösségi helyén folytak.

Az új iroda létrejöttében Szép Sándor csapatának munkája és a mindenkori szenátusi és hallgatói önkormányzati vezetés támogatása mellett nagy szerepe volt Adonyiné Gábori Máriának is, aki így emlékszik az építkezés megkezdése előtti időszakra: „Sokféle helyet megnéztünk, többféle ajánlatra mondtunk nemet, mígnem megtaláltuk ezt a közel 120 négyzetméteres, cementlappal lerakott, alulról fűtött területrészt. Ekkor el is kezdődhetett volna az építkezés, de csatornázási, terület-megosztási és egyéb problémák is felléptek. Majdnem öt évet kellett várni az új épület átadásáig, de bátran mondhatjuk, megérte.”

Megérte, hiszen az új épületrészben internettel, térítésmentes nyomtatási és fénymásolási lehetőséggel ellátott számítógépterem segíti a hallgatók tanulását. Az órák között pihenésre a pihenő és rehabilitációs szoba nyújt lehetőséget, amely szoba elsősegélynyújtó helyként is használható és kismamák számára is elérhető, akik pelenkázóként tudják igénybe venni. Ezenkívül akadálymentes mosdó és WC szolgálja a mozgásukban korlátozott hallgatók higiéniáját. De ami ugyanennyire fontos: végre 38 négyzetméteres közösségi térként, egyfajta szabadidőközpontként is működhet a Támogató Szolgálat „főhadiszállása”, ahol a fogyatékkal élő hallgatók találkozhatnak egymással, vagy érdeklődő, segíteni vágyó társaikkal.

Az új terület tanulási és életteret biztosít, segítséget nyújt legalább 50 hátrányos helyzetű hallgatónak, aki kapcsolatban áll a szolgálattal, és lehetőséget biztosít a PTE-n lévő több mint kétszáznak a kapcsolatfelvételre. Hiszen ezért is jött létre a PTE Támogató Szolgálata, tudjuk meg a fogyatékosügyi koordinátortól (az ötletgazdától), aki a kezdetekre emlékszik: „Az országban a legnagyobb létszámot nálunk érte és éri el a speciális képzési igényű hallgatók létszáma. A Támogató Szolgálat létrehozása azért is volt fontos akkoriban, mert észleltük, hogy külön szervezet (csak ezzel foglalkozó munkatársak) nélkül nem tudjuk segíteni a fogyatékos hallgatók közlekedését, tanulmányait, egyetemen való boldogulását.”

2010-ben elbúcsúztunk régi gépkocsivezetőnktől, Kónya Kálmántól. Helyét Belán Dávid vette át. 2016 tól két gépkocsivezetővel, két múszakban biztosítjuk a szállítást, reggel hattól, este tízig, hogy legygyen mód szabadidős programokhoz (edzés, szórakozás) is igénybevenni segítséget. 2017-ben Belán Dávidtól elbúcsúztunk. Jelenleg Vörös Bene Zsolt, és Perczel Szabolcs vezeti az gépkocsit. 

2011-ben egy programszervezővel, Molnár Gyöngyivel, 2013-ban egy munkaerőpiaci tanácsadóval, Magdali Csabával , 2014-től évente más-más országból érkező önkéntesekkel, a spanyol Ángel Pineroval, a dán Malene Bak Jensennel, az örmény Astghik Nikoghosiannal, a német Ricarda Thomasewskivel, a spanyol Marta Kristina Fernandez Garcia de Alfonzoval, María Gómez Llamassal, Sara Mohamed Gómezzel gazdagodott csapatunk. A pandémia óta nem fogadtunk őnkéntest, de amint újra lehetőségünk nyílik, ismét várjuk a külföldi fiatalokat.

2014-15-ös tanévben az irodát Révai László vezette, majd feladatát Magdali Csaba vette át. 

2018 augusztusában Zobokiné Gergely Nikolett gyermeket hozottt világra. Helyettesítésről Tompos Lilla gondoskodik, aki gyógypedagógusként új szemléletet hozott a szolgálatba és új szolgáltatásokat biztosít. 

A Támogató Szolgálat 2015 szepetemberében - egy országos fogyatékosügyi koordinátori találkozóval és konferenciával - ünnepelet 10 éves születésnapját.  

2016-ban átvehettük a Tempusz Közalapítvány "A Felsőoktatás Nemeztköziesítéséért" című díj második helyezését.  

Néhány hallgatónk Erasmus mobilitási programban is részt vett már. Egy-egy szemesztert töltöttek Svédországban, Németsországban, Lengyelországban, Olaszországban és Csehországban mozgáskorlátozott, látássérült és hallássérült hallgatóink. Számos külföldi partnerünk volt kíváncsi a működésünkre. Fogadtunk látogatókat Törökországból, Csehországból, Olaszországból, Erdélyből. 2023-ban Mexikóból várunk kollégát, aki meg akarja ismerni a tevékenységeinket. A következő szemeszterben két olasz doktorandusz végzi nálunk a doktori tanulmányaihz szükséges gyakorlati mobilitását.  

2017 óta részt veszünk az Educatio Szakkiállításon, ahol a szakkiállitás SNI-s látogatói számára kináltunk szolgáltatásokat, és információt.  

 

A Pécsi Tudományegyetem Rektori Kabinet Oktatási Igazgatósága Támogató Szolgálatának bemutatása videó segítségével

 

You shall not pass!