Galériák

Kredites kurzusok "disz-es" hallgatóknak

 Irodai szolgáltatás | Karrier | Mentálhigiénés tanácsadás | Szállító szolgálat | Tanulmányok segítése | Gyógytorna | Tanulás tanulása | Kredites Kurzusok "disz"-es hallgatóknak | Gyógypedagógiai Segítségnyújtás


 

 

 

 „Disz”-es hallgatóként komoly nehézségeid voltak tanulmányaid során. Szétszaladtak a betűk a tankönyvben, vagy a tollad alatt, rengeteg időt emésztett fel, hogy megjegyezz szövegeket, és/vagy a matematika jelentett leküzdhetetlen kihívásokat. Lehet, hogy szerencsés voltál és problémád korán felfedezték, fejlesztő pedagógushoz járhattál, akivel új technikákat találtatok ki és készségeidet fejlesztő gyakorlatokat végeztetek. Emellett felmentést kaphattál egyes tárgyak alól, vagy írás helyett szóban vizsgázhattál, esetleg nyelvtanulás értékelése alól és nyelvi érettségi alól is felmentést kaphattál. De, hogy most itt vagy az egyetemen, az azt bizonyítja, hogy céltudatos, kreatív, kitartó vagy, aki jól kompenzálja nehézségeit, és nem sajnálja az időt és a fáradtságot céljai elérésére.

 

Az egyetemen is kaphatsz felmentést egyes tárgyak alól, de kötelező tárgyakat Neked is teljesíteni kell. A felmentésekhez és kedvezményekhez kapcsolódó eljárásokról, és jogokról itt olvashatsz.

Egyetemistaként már nem tudsz fejlesztő tanároktól segítséget kapni, de számos kurzus van az egyetemünkön, ami során a tanulási készségedet is befolyásoló alapkészségeket kell használnod, gyakorolnod. Fejlesztésük visszahathat majd az eredményességedre, jobban, könnyebben teljesíthetsz majd.

Gyógypedagógushoz viszont nálunk is járhatsz. Itt. 

 

Az alábbiakban kreditpontot érő táncos, és sportos, és önsegítő kurzusokat ajánlunk. 

Érdemes félévről félévre visszatérni, hogy megnézd, milyen kurzusok elvégzésével fejlődhetsz tovább. 

 

 

Az alábbi kurzusok különböző mértékben veszik igénybe a tanuláshoz szükésges készségeket. Az igénybevétel mértékét az alábbi színkóddal jelöljük: 

Nem veszi igénybe;;   Kevéssé veszi igénybe;   Igénybe veszi;    Nagy mértékben veszi igénybe;   Kifejezetten igénybe veszi.

 

Hogy válassz?

A kevésbé igénybe vett fejlesztendő készséget kisebb erőfeszítéssel fejlesztheted akkor, ha a tevékenység olyan készségekre épül, vagy veszi nagymértékben igénybe, amely Neked erősséged. Így a feladatokat könnyen fogod venni, élvezni fogod, mert a nehézségeidet könnyen kompenzálod, de valamennyire vissza is hat a fejlesztendő készségeidre.

 

Választhatsz olyan tevékenységet is, amelyben a fejlesztendő terület nagymértékben szükséges. Egyéb készségeiddel itt is ki tudod kompenzálni a nehézségeidet, ugyanakkor több energiabefektetést igényel, hamarabb fáradsz, több gyakorlással leszel sikeres. Ekkor intenzíven foglalkozol a szükséges készség fejlesztésével, és hatékonyabban járul hozzá tanulási készségeid fejlesztéséhez. 

Új lehetőség!!! Ha zavarban vagy, hogy képeségeid, készségeid alapján melyik mozgásforma lenne számodra alkalmas, akkor lehetőséged van arra, hogy négyszemközti helyzetben, sport szakember felmérje  mozgásos készségeidet, és tanácsadással segítse a döntésed.  Ezzel kapcsolatban keress minket bátran, segítünk összeszervezni a találkozót. 

Hogyan találod meg és veheted fel a kurzust? 

 

Sajnos nem mindenki számára érhető el minden - alább felsorolt - kurzus. 

Kérlek, látogass el erre a linkre és ott találod a részletes leírását a kurzusfelvételnek, és feltételeinek. A végén kitérünk arra is, hogy hogyan szűkítheted a keresést az alábbi kurzusokra. 

 

Ha létszámkorlát miatt nem férnél be a választott kurzusba, akkor kérlek szólj, megpróbálunk segíteni a bejutásban.   

 

Az ajánlott kurzusokat itt találod: 

 

Tárgy címe Tárgy rövid leírása Előfeltételek Egyéb feltételek Kurzus helyszíne Készségek igénybevétele
Táncoló Egyetem - Hip-hop tánc Egy laza, életérzésekkel teli utcai táncstílus  nincs   nincs PTE Táncterem - Ifjúság u.

 

Egyensúly
Térorientáció

Testséma

Jobb-baloldaliság tudatossága 
Nagymozgások fejlesztése
Finom mozgások
Izomtónus
Reflex
Ritmusérzék
Koncentráció    
Artikuláció
Auditív észlelés               
Vizuális észlelés
Sorba rendezés
Memória
Logikai gondolkodás   

Kubai salsa és/vagy  bachata A salsa e típusa körvonalon mozog, és nagy hangsúlyt helyez a karmozdulatokra.
Ami ma salsa néven ismert, az több évszázados zenei és kulturális örökség eredménye, mélyen a latin-amerikai és karibi társadalmak történelmében gyökerezve. A szó jelentése szósz, fűszer, ami az igen összetett zenei stílusra és a különböző ritmusok keveredésére utal. Kialakulása a XVI. századra nyúlik vissza, de az évek során a kubai zenébe beépült a spanyol vándorok vásári éneke, a nyugat-európai zene és a jazz is. A napjainkban közismert salsa az 1960-as években született, amikor számtalan kubai és puerto rico-i emigráns érkezett New York-ba, ahol megőrizték kultúrájukat, tradícióikat. Az eredeti salsa egy gyors, sodró, heves, ritmikusan bonyolult zene, tánca pikáns, vidám, tüzes és lendületes. Jellemzője a játékosság, a karral történő forgatások oda vissza, a lépéskombinációk sokasága.
nincs nincs PTE Tánc- és mozgásterem

Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága  
Nagymozgások fejlesztése 
Finom mozgások
Izomtónus
Reflex
Ritmusérzék
Koncentráció     
Artikuláció
Auditív észlelés                
Vizuális észlelés
Sorba rendezés
Memória
Logikai gondolkodás

Latin freestyle aerobic (zumba) Egyszerű latin tánc-,és aerobic lépések koreográfiába építve könnyed és vidám zenére másfél órában.   nincs   nincs PTE -táncterem,"B"-épület

Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága 
Nagymozgások fejlesztése
Finom mozgások
Izomtónus
Reflex
Ritmusérzék
Koncentráció    
Artikuláció
Auditív észlelés               
Vizuális észlelés
Sorba rendezés
Memória
Logikai gondolkodás

Horvát, szerb, makedón táncok (kezdő)
A kurzus célja a magyarországi horvátok gazdag néptánc és népzenei hagyományainak megismertetése, illetve a balkáni kultúra egy szeletének a bemutatása a néptáncon keresztül, mely ritmusvilágával tükrözi az e területen élő népek mentalitását, temperamentumát.
nincs nincs PTE Táncterem (Pécs, Ifjúság útja 6. B épület)

Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága 
Nagymozgások fejlesztése
Finom mozgások
Izomtónus
Reflex
Ritmusérzék
Koncentráció    
Artikuláció
Auditív észlelés               
Vizuális észlelés
Sorba rendezés
Memória
Logikai gondolkodás

 

Latin táncok

Az órákon a résztvevők megismerkedhetnek a versenytáncok latin-amerikai táncaival: a cha-cha-cha, rumba, szamba, jive, paso doble lépéseivel.
A latin-amerikai táncok napjainkban igen nagy népszerűségnek örvendenek világszerte. Színes, emocionális tartalmú zenei világuk igen közel áll a magyar temperamentumhoz is, így hazánkban is egyre többen ismerkednek meg velük. A cha-cha-cha Kubából származik, játékos, a közönséggel és a partnerrel flörtölő tulajdonsága miatt igen közkedvelt. A Karib-szigetvilág és Kuba nemzeti tánca a rumba, amit több száz éve táncolnak gyors és lassú zenére egyaránt. A versenytánchoz a lassú változata vált elfogadottá. A brazil eredetű szamba mind a mai napig nagy látványosságot jelent, a három napos fiestán Rio de Janeiro-ban. A jive a rock and roll, boogie-woogie versenytánc változata, valamivel lassabb zenére táncolva. A paso doble bikaviadalt jelképez, ahol a férfi a matador szerepét ölti magára, a nő pedig a piros kendőét. A férfi és a nő együtt mozog egy képzelt bika körül, miközben flamenco-elemeket és az arénabeli küzdelemre jellemző stilizált figurákat adnak elő.

   

PTE Táncterem (Pécs, Ifjúság útja 6. B épület)

Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága  
Nagymozgások fejlesztése 
Finom mozgások
Izomtónus
Reflex
Ritmusérzék
Koncentráció     
Artikuláció
Auditív észlelés                
Vizuális észlelés
Sorba rendezés
Memória
Logikai gondolkodás

Party rock 'n' roll és swing

E táncok három nagy zenei irányzatból fejlődtek ki: a jazz-ből, a fehérek által játszott country & western stílusból és a feketék rhythm & blues műfajából.

A faji megkülönböztetés évekig meggátolta e különböző irányzatok keveredését, ám idővel egyre nőtt azon fekete és fehér rádióadók száma, ahol szívesen műsorukra tűzték, és a tánc is társaságképessé vált. A szabadidős szórakozás mellett külön sportággá is fejlődött, melyben az 1970-es évektől versenyeket is rendeznek.

    PTE Táncterem (Pécs, Ifjúság útja 6. B épület) Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága  
Nagymozgások fejlesztése 
Finom mozgások
Izomtónus
Reflex
Ritmusérzék
Koncentráció     
Artikuláció
Auditív észlelés                
Vizuális észlelés
Sorba rendezés
Memória
Logikai gondolkodás

Társastánc

A standard (angol és bécsi keringő, slow fox, quick step, tangó) és latin-amerikai táncok (cha-cha-cha, szamba, rumba, jive, paso doble) alaplépéseivel ismerkedhetnek meg a hallgatók.

    PTE Tánc- és mozgásterem Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatosságaNagymozgások fejlesztése 
Finom mozgások
Izomtónus
Reflex
Ritmusérzék
Koncentráció     
Artikuláció
Auditív észlelés                
Vizuális észlelés
Sorba rendezés
Memória
Logikai gondolkodás
 Humánbiológia  1. cél a hallgatókat megismertetni a fenotípust alapvetően meghatározó tényezőkkel
2. a testalkat részletes elemzése. Ennek elsősorban a gyakorlati életben van jelentősége, hiszen a testösszetétel koronként és nemenként változó paraméter, amely egyszerű módszerekkel meghatározható és nyomon követhető
3. A különböző biológiai fejlődési állapotok ismerete nélkül elképzelhetetlen egy hatékony testi fejlődést segítő program megvalósítása
  nincs   nincs  TTK egyik előadó terme Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága  
Nagymozgások fejlesztése 
Finom mozgások
Izomtónus
Reflex
Ritmusérzék
Koncentráció     
Artikuláció
Auditív észlelés                
Vizuális észlelés
Sorba rendezés
Memória
Logikai gondolkodás

 Jóga

A tantárgy célja A gyakorlati órák keretén belül az alapvető fizikai képességek, mint például; erő fejlesztése, egyensúlygyakorlatok által a koncentrációs készség növelése. A hallgatók terheléséhez való alkalmazkodásának fejlesztése. Fokozza a hallgatók szellemi frissességét különböző légző gyakorlatok segítségével. Nyújtó gyakorlatokkal, ízületi hajlékonyság növelése a hallgatók számára. Különféle ászanák(testtartások) gyakorlásával állóképesség javulása, tanulási nehézségek áthidalása meditációs és relaxációs gyakorlatok segítségével   nincs   nincs Kedd:15:45-17:15 TTK A/Tornaterem) (Ifjúság út 6) Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága  
Nagymozgások fejlesztése 
Finom mozgások
Izomtónus
Reflex
Ritmusérzék
Koncentráció     
Artikuláció
Auditív észlelés                
Vizuális észlelés
Sorba rendezés
Memória
Logikai gondolkodás

Súlyzós alakformálás

Tárgy kódja:

SÚIN-SS

A test főbb izomcsoportjait megmozgató óra, melyen kis súlyokkal dolgoznak a hallgatók. Cél a gyakorlatok helyes végrehajtásával a jobb közérzet kialakÍtása, a mozgás fontosságának megtapasztalása. nincs nincs  PTE-TTK Ifjáság u. Kondi terem (Sp.csarnok).

Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága
Nagymozgások fejlesztése
Finom mozgások
Izomtónus
Reflex
Ritmusérzék
Koncentráció
Artikuláció
Auditív észlelés
Vizuális észlelés
Sorbarendezés
Memória
Logikai gonndolkodás

 

Súlyzós erőfejlesztés férfi

Tárgy kódja:

SúlF-NS

A gyakorlati órák keretén belül az alapvető fizikai képességek közül elsősorban az erő fejlesztése, növelése. Segítse elő a hallgatók terheléséhez való alkalmazkodását, kompenzálja az elméleti tantárgyak mentális terheit, fokozza a hallgatók szellemi frissességét. nincs Törölköző használata kötelező ! (a testtel érintkező felületek letakarása) PTE-TTK Ifjáság u. Kondi terem (Spcsarnok)

Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága
Nagymozgások fejlesztése
Finom mozgások
Izomtónus
Reflex
Ritmusérzék
Koncentráció
Artikuláció
Auditív észlelés
Vizuális észlelés
Sorbarendezés
Memória
Logikai gonndolkodás

Qigong-Traditional Health Protection Exercises II. (K)

ETKKON07

On Qigong II. course students learn Yi-Jin-Jing. Yi means changing, Jin means ligaments and joints, Jing means classics. So the practitioners who choose this course will be trained with 12 sections of special exercises to strengthen the flexibility of ligaments and joints by regulating breath, mind and the body at the same time.  Nincs   ETK C1

Egyensúly

Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága
Nagymozgások fejlesztése
Finom mozgások
Izomtónus
Reflex
Ritmusérzék
Koncentráció
Artikuláció
Auditív észlelés
Vizuális észlelés
Sorbarendezés
Memória
Logikai gonndolkodás

Qigong-Traditional Health Protection Exercises I.

ETKKON04

Include two parts: one is five-animal exercise, through which the practitioners mimic the tiger, deer, bear, monkey and bird, so as to strengthen the flexibility and health of the body. The other is ba-duan-jin, which means eight sections of precious silk, compared with eight kind of exercises, through which the practitioners exercise special movements to regulate the breath, mind and body, so as to improve the physical strength, calm down the mind and remove the disorders.  Nincs   ETK C1

Egyensúly

Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága
Nagymozgások fejlesztése
Finom mozgások
Izomtónus
Reflex
Ritmusérzék
Koncentráció
Artikuláció
Auditív észlelés
Vizuális észlelés
Sorbarendezés
Memória
Logikai gonndolkodás

Leung Ting Wing Tsun Kung Fu VIII

ETKKON39 

A tantárgy bemutatja a kínai, Leung Ting Wing Tsun Kung Fu harcművészetet. A hallgatók megismerkedhetnek egy tradicionális önvédelmi rendszerrel, mely a mai modern világban is megállja a helyét. Védekező és támadó technikák, formagyakorlatok, és légzésgyakorlatok (chi kung), egészségmegőrzés, nemtől és kortól függetlenül, ezek jellemezik a Wing Tsun-t.
A hallgatók ismeret szintjén elsajátítják a Wing Tsun Kung Fu alapjait.

Nincs    Fordan Tánccentrum

Egyensúly

Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága
Nagymozgások fejlesztése
Finom mozgások
Izomtónus
Reflex
Ritmusérzék
Koncentráció
Artikuláció
Auditív észlelés
Vizuális észlelés
Sorbarendezés
Memória
Logikai gonndolkodás

Pilates

Pil_SZA

A fokozatosan felépített, szinte végtelen variációjú gyakorlatokkal fokozatosan, egyéni adottságokat figyelembe véve lehet felépíteni a mozgást azoknál akik soha nem sportoltak, sérülés vagy betegség után. nincs    Park utca 8. tetőtér

Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága
Nagymozgások fejlesztése

Finom mozgások
Izomtónus
Reflex

Ritmusérzék
Koncentráció
Artikuláció
Auditív észlelés
Vizuális észlelés
Sorbarendezés
Memória
Logikai gonndolkodás

Testnevelés és sport

KARKÖZI-Asztalitenisz

A tantárgy célja és/vagy a tanulási eredmények (learning outcomes):
Ismerkedjenek meg a sportág terminológiájával, legfontosabb technikai elemeivel, azok végrehajtásával, a játékhoz szükséges játékszabályokkal egyéni és páros játéknál.
  sportruházat, sportcipő Hétfő17.30-19.00, Sportcsarnok (Ifjúság út 6) Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága
Nagymozgások fejlesztése

Finom mozgások
Izomtónus
Reflex

Ritmusérzék
Koncentráció
Artikuláció
Auditív észlelés
Vizuális észlelés
Sorbarendezés
Memória
Logikai gonndolkodás

 

Röplabdázás

KARKÖZI-Röplabd. - BR3

A tantárgy célja és/vagy a tanulási eredmények (learning outcomes):
Ismerkedjenek meg a sportág terminológiájával, legfontosabb technikai/taktikai elemeivel, azok végrehajtásával, a játékhoz szükséges játékszabályokkal
  sportruházat, sportcipő Sz.17.00-18.30, Sportcsarnok b/3 (Ifjúság út 6) Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága
Nagymozgások fejlesztése

Finom mozgások
Izomtónus
Reflex

Ritmusérzék
Koncentráció
Artikuláció
Auditív észlelés
Vizuális észlelés
Sorbarendezés
Memória
Logikai gonndolkodás

Testnevelés és sport

KARKÖZI-Túrázás-FT1

A tantárgy célja és/vagy a tanulási eredmények (learning outcomes):
1. A gyakorlati oktatás elsődleges célja, a szabad levegőn erdei környezetben végzett közepes intenzitású aerob testmozgás, ahol a természet szépsége, nyugalma segíti a relaxálódást, stressz oldást. Túrázással a hallgatók állóképességének, javítása, zsírszövetek csökkentése, kitartásra nevelés.
2. A kurzuson résztvevők teljesítőképességének növelésével egészségük megőrzése, megszilárdítása, betegség–prevenció. Optimális, megemelt szintű fizikai, pszichés működési harmónia, jó szociális alkalmazkodó képesség elérése.
3. A hallgatók a tantárgy elvégzését követően ismerjék a túrajelzéseket, túrafajtákat, képesek legyenek térkép és tájoló segítségével tájékozódni, kedveljék meg a természetjárást és váljanak képessé családi túrák megszervezésére.
  évszaknak és időjárásnak megfelelő túraruházat, túracipő Cs [12.00-17.00], A-hét, tömbösítve; helyszín ld. majd a 09.10-i kurzusmail szerint

 

Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága
Nagymozgások fejlesztése

Finom mozgások
Izomtónus
Reflex

Ritmusérzék
Koncentráció
Artikuláció
Auditív észlelés
Vizuális észlelés
Sorbarendezés
Memória
Logikai gonndolkodás

Testnevelés és sport

KARKÖZI-Full Fitness-KF1

    sportruházat, sportcipő Mecsek Fitness (Ybl Miklós u. 10. Mecsek Áruház IV. emelet), K.19.00-20.30 megjegyzés: 400 Ft/alk. Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága
Nagymozgások fejlesztése

Finom mozgások
Izomtónus
Reflex

Ritmusérzék
Koncentráció

Artikuláció
Auditív észlelés
Vizuális észlelés
Sorbarendezés
Memória
Logikai gonndolkodás

Testnevelés és sport (kredit)

KARKÖZI-SúlyzósAlakf-Női-SS1

 A tantárgy célja és/vagy a tanulási eredmények (learning outcomes):
A gyakorlati órák keretén belül az alapvető fizikai képességek közül elsősorban az erő fejlesztése, növelése kézisúlyzók és súlyzós erőfejlesztő gépek segítségével. Segítse elő a hallgatók terheléséhez való alkalmazkodást, kompenzálja az elméleti tantárgyak mentális terheit, fokozza a hallgatók szellemi frissességét.
  sportruházat, sportcipő K.12.30-14.00, Sportcsarnok konditerem (Ifjúság út 6.) Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága
Nagymozgások fejlesztése

Finom mozgások
Izomtónus
Reflex

Ritmusérzék
Koncentráció

Artikuláció
Auditív észlelés
Vizuális észlelés
Sorbarendezés
Memória
Logikai gonndolkodás

Testnevelés és testkultúra I. (Biztonságos esések)

TNTK22AN19-BEJA-P

A tantárgy célja, hogy a hallgatókat elméleti és gyakorlati képzés során megismertesse az esésekkel (biztonságos talajra érkezésekkel) és önvédelemmel (jogos védelemmel) kapcsolatos alapvető ismeretekkel. A gyakorlati oktatás elsődleges célja a judohoz köthető esés- és gurulástechnikák, valamint az önvédelem alapjainak elsajátítása. A hallgatók a kurzus elvégzést követően képessé válnak a váratlan, akár a mindennapi tevékenységeik során előforduló esések következtében biztonságosan talajra érkezni. A biztonságos talajra érkezéshez szükséges motoros válaszok elsajátításával csökkenthetők a sérülések, ezek kialakítása és a technikák elsajátítása elsődleges vállalása a kurzusnak. Az önvédelmi alapismeretek keretében pedig olyan egyszerű szabadulási technikákat sajátítanak el, melyek hozzájárulhatnak biztonságérzetük növeléséhez.

Nincs  sportruházat PTE ETK (Mária u.1-3) C épület C1 terem Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága
Nagymozgások fejlesztése

Finom mozgások
Izomtónus
Reflex

Ritmusérzék
Koncentráció

Artikuláció
Auditív észlelés
Vizuális észlelés
Sorbarendezés
Memória
Logikai gonndolkodás

Lovaglás

Lov-SLO

A test összes izmát megmozgatja, miközben a lovas lelkére is jó hatással van. Javítja mozgáskoordinációt, fejleszti a reflexet, fokozza a keringést.     Pécs, Gabona u.12. Berek lovarda Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága
Nagymozgások fejlesztése

Finom mozgások
Izomtónus
Reflex

Ritmusérzék
Koncentráció

Artikuláció
Auditív észlelés
Vizuális észlelés
Sorbarendezés
Memória
Logikai gonndolkodás

 

Sportlövészet

Splo-SZA1

Fegyelemre, rendre nevel. Fejleszti a koncentrciót és a finommotorikus képességet, javítja az egyensúlyérzéket.     Pécs Nyírfa u.34. Pécs Városi Lövészklub Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága
Nagymozgások fejlesztése

Finom mozgások
Izomtónus
Reflex

Ritmusérzék
Koncentráció

Artikuláció
Auditív észlelés
Vizuális észlelés
Sorbarendezés
Memória
Logikai gonndolkodás

Minden ami disz

OIG-DISZ

Egy kurzus, ahol a diszlexiával, diszkalkuliával és diszgráfiával küzdő hallgatóknak lehetősége nyílik arra, hogy megosszák egymással gondjaikat, nehézségeiket, melyek speciális tanulási nehézségeikből adódnak, illetve barátságokat, kapcsolatokat alakítsanak ki egymással. A foglalkozások egy része játékos jellegű, de minden alkalomkor mélyebb témák elemzésére, átbeszélésére is sor kerül.       Egyensúly
Térorientáció
Testséma
Jobb-baloldaliság tudatossága
Nagymozgások fejlesztése 
Finom mozgások
Izomtónus
Reflex
Ritmusérzék
Koncentráció     
Artikuláció
Auditív észlelés                
Vizuális észlelés
Sorba rendezés
Memória
Logikai gondolkodás

 

 

 

You shall not pass!